Utaltak a szociális kártyákra
Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét. A támogatás összege 250 lej, amelyet két részletben utalnak: most az első, 125 lejes összeget töltötték fel, a második részletet pedig még az év végéig folyósítják. Csaknem 1, 2 millió személy részesül a támogatásban.Utalták a szociális kártyákra az alapélelmiszerekre és meleg ételre költhető támogatás első részletét. A hírt Dragoș Pîslaru, az európai projektekért és beruházásokért felelős miniszter közölte. A program kedvezményezettjei között vannak a 65 év feletti nyugdíjasok, a fogyatékkal élő gyermekek és felnőttek, akiknek jövedelme nem haladja meg a havi 2000 lejt, valamint azok a családok és egyedülállók, akik inkluzivitási minimumjövedelmet kapnak.Csaknem 1, 2 millió személy részesül a támogatásban. A kiosztott kártyák 92 százaléka már érvényes és használható, 0,55 százaléka még nem került kézbesítésre, 1,09 százalékát érvénytelenítettek és újra kell nyomtatni, míg csaknem 69.000 újonnan jogosult személyhez jutott el. A támogatás összege 250 lej, amelyet két részletben utalnak: most az első, 125 lejes összeget töltötték fel, a második részletet pedig még az év végéig folyósítják. Fontos, hogy a minisztérium kizárólag a kártyák feltöltéséért felelős, míg a kedvezményezettek listáját a munkaügyi minisztérium állítja össze, az Országos Nyugdíjpénztár és a Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség adatai alapján.
