Tanévzáró ünnepség Szovátán

Pénteken országszerte véget ért a tanév a Szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskolában is évzáró ünnepséget tartottak. Az utolsó tanítási napon ünnepélyes keretek között búcsúztak el a diákok az iskolától és egymástól – a negyedikesek pedig az elemi iskolától és tanítójuktól búcsúztak. A tanévzárón a város vezetője és az egyházak képviselői is jelen voltak.
Befejeződött a 2024–2025-ös tanév a szovátai S. Illyés Lajos Általános Iskolában is. Az évzáró ünnepséget pénteken tartották meg az iskola udvarán, ahol tanárok, diákok és szülők közösen zárták le a tanévet. Az esemény megszokott formában zajlott: az ünnepi beszédek sorában a város elöljárója Fülöp László Zsolt szólt a résztvevőkhöz, majd később okleveleket, elismeréseket is adott át a diákoknak kimagasló teljesítményeikért, aktív közösségi részvételükért. Az iskola igazgatónője, Dávid Katalin a nyári szünidőre jókívánságokkal, tanácsokkal vértezte fel a diákokat.
A tanulók már izgatottan várták a nyári nagyvakációt, hiszen minden tanév megterhelő, így nemcsak a pedagógusok, szülők, hanem ők is elfáradtak. A negyedikesek számára egy fejezet lezárult, ők ősztől már általános iskolába járnak, most számukra a legnehezebb az volt, hogy búcsút vegyenek a tanítójuktól.
Az ünnepségen felszólaltak a helyi egyházak képviselői is.
A gyerekek egy dallal búcsúztak az idei tanévtől, majd minden diák örömmel, boldogan és mosollyal az arcán hagyta el a tanintézmény területét.