menu Főoldal
Hírek

Online helyzetjelentés

Laura Siklódi | 2020-05-01

Péter Ferenc, a Maros Megyei Tanács elnöke ismét élő bejelentkezésben számolt be a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos Maros megyei aktuális információkról.

Az online tájékoztatót most is a legfrissebb statisztikai adatok ismertetésével indította a megyeelnök. Maros megyében a betegek száma meghaladta a 400-at, a gyógyultaké a 100-at, a karanténban levőké a 300-at, a házi elkülönítésben levőké pedig az 1500-at. A megyében eddig több mint 30-an vesztették életüket a fertőzés következtében. Jó hírnek számít, hogy a gyógyultak száma növekvő tendenciát mutat, így az ország megyéit tekintve, Maros megyében regisztrálták a legtöbb felépültet. Péter Ferenc elmondta, sajnos a betegek számát tekintve is benne vagyunk az első 10 megyében, tehát arányában elég magas számban vannak pozitív eredménnyel diagnosztizált betegek a megyében. Keddig 258 személyt kezeltek a kórházban, náluk már beigazolódott, hogy fertőzöttek. További 44 gyanús eset van, melyeknek várják a teszt eredményeit. Múlt héten 223 beteg volt befektetve a Maros megyei kórházakba, egy hét alatt 35 fővel nőtt a fertőzöttek száma, ugyan akkor múlt kedd óta 61 személy gyógyult meg. A megyeelnök megjegyezte, a Gheorghe Marinescu utcában található kórházépületben bőven vannak még helyek, így tehát nem áll fenn az a kérdés, hogy abban az esetben, ha még lesznek pozitív eredményű tesztek, akkor hol tudják ellátni azokat a betegeket.

A Maros Megyei Tanács az elmúlt héten rendkívüli ülést tartott, melyen 1 millió 31 ezer lejt hagyott jóvá a marosvásárhelyi moduláris kórház kialakítására.

A tesztelési kapacitást illetően a marosvásárhelyi orvosi egyetem kutatólaboratóriumát alakították át úgy, hogy azokban teszteket tudjanak végezni. A kutatóközpontban jelenleg két erre alkalmas gép van felszerelve.

Péter Ferenc arról is beszélt, hogy folyamatosan vizsgálják az egészségügyben dolgozókat, szállást és étkezést is biztosít nekik a megyei önkormányzat.

A megye elnöke arról is beszámolt, hogy bővült a 10-es katonai rendelet. Ebben olvasható, hogy szeptemberig zárva maradnak az iskolák, a diákok továbbra is online tanulnak. Bővült az idősek kijárási ideje is, azaz naponta két időintervallumban hagyhatják el otthonaikat, de a nyilatkozat továbbra is kötelező. Szó esett a nemzetközi repülőjáratokról is, ezek felfüggesztését meghosszabbították.

Írta: Laura Siklódi