Nyárádmagyaróst is elérte a koronavírus
Az óvintézkedések ellenére Nyárádmagyarós községben is megjelent a koronavírus járvány, egy családnál regisztráltak fertőzötteket. A községiek félnek, nem nagyon mozdulnak ki otthonról. Az idősotthon lakóit fokozottan védi a helyi önkormányzat, mindent megtesznek azért, hogy a betegség ne jusson be az intézménybe.
A pandémia ma már az ország bármely területén megjelenhet, hiszen a fertőzöttek száma meghaladta a tízezret. Maros megyében a legutóbbi adatok szerint több mint négyszáz regisztrált koronavírus fertőzött van. Intézményes karanténben jelenleg 312-en, míg otthoni elkülönítésben 1501 személy tartózkodik. Az elhunytak száma 34-re növekedett. Az óvintézkedések ellenére Nyárádmagyarós községben is megjelent a vírust. Egyelőre nincsenek nagy gondok, tudtuk meg a polgármestertől, egy család érintett az ügyben.
A szokásosnál is kevesebb a mozgás a községközpontban, illetve a hozzá tartozó településeken, ugyanis a helyieket nagyon megrázta a hír. Pozitívumnak számít azonban, hogy a nyárádmagyarósi idősotthonnál minden rendben van, a létesítmény alkalmazottai komolyan veszik a feladatukat.
Kacsó Antal elmondta az utóbbi időben példamutató összefogás mutatkozott meg, rengetegen segítették az önkormányzatot, köztük a RMDSZ is.
Nyárádmagyarós község vezetője hozzátette nemrég olyan álhírek kezdtek terjedni, miszerint a község le van zárva az átutazók előtt. Kacsó Antal megnyugtat mindenkit, az állítás nem igaz, azokat a személyeket viszont, akik jelen pillanatban kereskedelmi, illetve haszonszerzési célok miatt keresnék fel a települést, kéri, hogy ne tegyék.