menu Főoldal
Hírek

Nemzetiségi Színházi Kollokvium

Andrea Benedek | 2023-11-07

Három város, öt helyszín, tizennégy nap, húsz színházi előadás, több mint harminc kísérőprogram: így lehetne röviden számokban összefoglalni a Nemzetiségi Színházi Kollokvium tizennegyedik kiadását. Rendhagyó volt az idei fesztivál, ugyanis a szervező gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház mellé csatlakozott partnerként a székelyduvarhelyi Tomcsa Sándor Színház és a csíkszeredai Csíki Játékszín, a programoknak éppen ezért felváltva a három Hargita megyei város, illetve Gyergyóalfalu  adott helyet.

Az eddigi leghosszabb, kéthetes, színházi fesztiválon az előadások mellett voltak kiállítások, könyvbemutatók, könyvvásár és gyermekfoglalkozás is. A Kollokvium egyik pozitív hozadéka, hogy a három színház között még szorosabbá vált a kapcsolat, emelte ki Albu István, a kollokvium igazgatója. 

A Nemzetiségi Színházi Kollokviumot kétévente szervezi meg a Figura Stúdió Színház, hogy mi lesz két év múlva, milyen formában fogják megszervezni, egyelőre nem lehet tudni, mondták el a szervezők. Nincsenek elzárkózva attól, hogy az idei kiadáshoz hasonlóan más színházakat is bevonjanak. Kedden, vagyis október 31-én a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata A Nép ellensége című előadásával zárta a fesztivált, amelyet Keresztes Attila rendezett. A Balilides Tibor Sportcsarnokban minden hely megtelt.

 

Írta: Andrea Benedek