Modernizálják a piacteret

Elkezdődtek a heti zöldségpiac főépületének modernizálási munkálatai Korondon. A Hargita megyei község vezetősége felhívta a lakosság figyelmét arra, hogy a kivitelezés ideje alatt más körülmények között lesz megszervezve a termékek forgalmazása, mindemellett június 13-tól, szombatonként pedig útlezárásokra lehet számítani a piac környékén.
Önerőből modernizálja Korond község Polgármesteri Hivatala a piacteret, mintegy 210 ezer lejt különített el a megvalósításra. A munkálatok már a tegnapi nap folyamán elkezdődtek, jelenleg a tetőszerkezeten dolgoznak. Katona Mihály polgármester elmondta, a cél az, hogy a jövőben kimondottan csak zöldségeket, gyümölcsöket és gabonaféléket forgalmazzanak az árusok, ennek érdekében pedig megteszik a szükséges lépéseket.
A községvezető elmondta, az elkövetkezendő szombatokon útlezárásokkal kell számolni a piac területén reggel 7 és délelőtt 11 óra között, erre azért van szökség, hogy a kivitelezéssel is haladjanak. Természetesen a piac ebben az időszakban is nyitva lesz.
Katona Mihály elmondta, ha minden jól megy, akkor június közepéig befejezik a munkálatokat és az árusok, valamint a vásárlók igénybe is vehetik a modern létesítményt. A tervek látványosak, az önkormányzatnak arra is külön gondja volt, hogy az asztalokat kellő távolságra helyezze el egymást, így egy sokkal tágasabb piactere lesz majd Korondnak.