menu Főoldal
Hírek

Megnyílt a Medve-tó

Laura Siklódi | 2020-06-23

Június 19-én Európa legnagyobb heliotermikus fürdőtavát is megnyitották a vendégek előtt. A szovátai Medve-tó a város égköve, ami miatt a turisták tízezrei látogatják évről-évre a turisztikai központot. A belépők árai nem változtak és a helyiek számára szóló bérlet lehetőség is adott.

Ugyan nagy nap volt a pénteki a szovátai Ensana szállodák számára, hiszen megnyílt a Medve-tó strandja, de a világjárvány és a már hetek óta tartó esőzés kevés bizakodásra adott okot. A nyitás napján mindössze néhány kacsa és mintegy fél tucat vendég gondolta úgy, hogy csobbanni fog a tóban.

A nyitás napján a víz hőmérséklete a felszínen 21 fok amíg két méteren már 37 fok volt. A turisták számára egy felnőttjegy 30 lejbe kerül, diákoknak és nyugdíjasoknak 25 lejbe. A világjárványra való tekintettel számos elővigyázatossági és egészségügyi intézkedést vezetett be a strand üzemeltetője. Az egyik legfontosabb a társadalmi távolságtartást hivatott betartatni, ez azt jelenti, hogy a napozóágyak között minden irányban szükséges a 2 méteres távolságot figyelembe venni, a tusolók esetében pedig csak minden másodikat lehet majd használni.

A hotel csoporthoz tartozó alkalmazottakat vizsgálat alá helyezték, az eredmények alapján pedig elmondható, hogy mindenkinek negatív lett a teszt eredménye, így alkalmas a személyzet a vendégek fogadására. A Mogyorósi-tó egyelőre még zárva marad, a turisták tömeges érkezésével majd azt is megnyitja a fürdővállalat. Július 10-én már a felújított egykori Făget szállodát is újra üzembe helyezik.

 

Írta: Laura Siklódi