Megjelent a magyarul beszélő orvosok névsora
2014-től évek óta megjelenik a Marosvásárhelyen dolgozó magyar anyanyelvű és a magyarul is beszélő orvosok szaknévsorának legfrissebb kiadványa, idén is közzétették ezt. Továbbá a marosvásárhelyi rezidensképzésben 2023-ban részt vevő 456 rezidens orvos nevét és szakorvosi tanulmányainak a helyszínét is tartalmazza a kiadvány – jelentette be december elején dr. Vass Levente urológus főorvos, közegészségügyi és egészségügyi menedzsment szakorvos, a Studium-Prospero Alapítvány ügyvezető elnöke, Kali István, a könyvek szerkesztője és dr. Száva Hunor, a Rezidens Orvosok Szövetségének leköszönő elnöke.
A két füzet felelős kiadója a marosvásárhelyi Studium-Prospero Alapítvány. A Marosvásárhelyi magyar orvosi szaknévsor szerzői dr. Vass Levente mellett Kali István, Molnár Júlia és Székely Lóránd, szerkesztője Kali István. A Marosvásárhelyi magyar rezidens szaknévsor szerzői között az említettek mellett dr. Virág Timea Helga, dr. Ladányi Emmánuel, dr. Marton László vett részt. A kötetek megjelenését a Magyar Kormány Miniszterelnökségének Nemzetpolitikai Államtitkársága, a Bethlen Gábor Alap, a Studium-Prospero Alapítvány, valamint egészségügyi szakterületen dolgozó cégek, a marosvásárhelyi magyar nyelvű írott és elektronikus sajtó támogatta.
A magyar anyanyelvű orvosok szaknévsorát kettős céllal adták ki az idén is, egyrészt azért, hogy a betegek könnyebben találjanak olyan orvost, aki megérti őket, másrészt az alapítvány feladatának tekinti, hogy rendszeresen, évről évre számot adjon arról, hány orvos maradt a betegek rendelkezésére. Jellemző ugyanis, hogy az országban tanuló orvosok nagy része később külföldön kamatoztatja tudását.
Jó hírnek számít, a magyarul beszélő orvosok száma továbbra is 417 maradt. A szaknévsor a Studium Kiadó által adminisztrált orvos.ro honlapon is megtalálható; Kali István és Molnár Júlia munkájának köszönhetően az is, hogy melyik orvoshoz lehet küldőpapírral térítésmentesen fordulni. A névsort tartalmazó kiadvány elérhető a Studium Központi Hivatalában vagy a Bolyai téri Studium Hubban, sőt ellenértékért postázzák is. A szaknévsor lehetőséget biztosít a kórházigazgatóknak, hogy tájékozódjanak, kiket kereshetnek meg, hogy szülőföldjükre visszahívják őket a szakosodás befejeztével, megkönnyítve a pályakezdő orvosok hazatérését. A frissen végzettek pedig láthatják a hiányt.
A rezidens szaknévsor a végzős orvosok lehetőségeinek a bemutatása mellett „hasznos eszköze lehet a tervezhető és szervezett egészségügyi fejlesztésnek és hatékonyságnövelésnek, a kórházak megfelelő szakemberekkel való ellátásának” – írja az előszóban dr. Vass Levente.