Lovastábor Szovátán

Második alkalommal szervezték meg a Lovas-Íjász Tábort Szovátán, ahol a gyerekek lovaglást és íjászatot tanulhatnak Pászka Lehel vezetésével. A gyerekek lelkesek, a hét során szerzett tudásukat szombaton szüleiknek is bemutatják. Az idei év újdonsága, hogy felnőtteknek is tartanak két napos képzést.
Második alkalommal került megszervezésre a Lovas-Íjász Tábor Szovátán, a kicsi állomás mögötti mezőn. Június 23-án kezdődött és 29-ig minden nap 10-17 óra között várják az érdeklődőket 10 éves kor fölött. Az esemény szervezői a Szovátai 15. Hagyományőrző Mátyás Huszárezred, a tábor pályázat útján valósult meg.A lovaglást és az íjászatot Pászka Lehel oktatja, elmondása szerint a gyerekek fegyelmezettek és lelkesek.A gyerekek nagyon élvezik a tábor alatti tevékenységeket. Mind közel kerültek a lovakhoz már az első nap után, az íjászatot is egyre jobban magukénak tudják. Többen közülük már a múlt évben is részt vettek a táborban.
A héten elsajátított tudást a gyerekek szombaton a szülők előtt is bemutatják majd. Az idei év újdonsága, hogy felnőttek számára is tartanak képzést.