menu Főoldal
Hírek

Középiskolai beiratkozás a DK-ban

Ábrahám Szilárd | 2020-07-16

Hétfőtől péntekig iratkozhatnak be új iskoláikba azok a nyolcadik osztályt végzett diákok, akiket a számítógépes elosztással besoroltak valamely középiskolába. A szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában már beteltek a helyek.

A hét elején kezdődött el a középiskolai beiratkozás. Napok óta ezt mutatja a közösségi média is, ugyan is a nyolcadik osztályt végzett diákok sorra posztolják azt a tanintézményt, ahol ősszel elkezdik a kilencedik osztályt. A szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskola nem csak a Facebookon népszerű, már első körben beteltek a helyek a líceumban.

A számítógépes elosztás első szakaszában 113.480 diákot soroltak be valamilyen líceumi osztályba, derül ki az oktatási minisztérium tájékoztatásából. A közlemény értelmében 8570 tanuló egyetlen egy tanintézményben sem kapott helyet, ők a július 24-.e és az augusztus 3.-a közötti második elosztásban vehetnek majd részt.

Ez azt jelenti, hogy ha egy diák első opcióként a Domokos Kázmér Szakközépiskola valamelyik líceumi osztályát jelölte be elsőnek, ahol folytatná a tanulmányait és másodiknak az Erdőszentgyörgyi Szent György Technológiai Líceumot, ha nem sikerült felvételt nyernie a Domokos Kázmérba, akkor kötelezően Erdőszentgyörgyön kell elkezdenie a kilencedik osztályt.

Idén nem indítanak faipari szakon osztályt, ugyan is tavaly nem volt nagy az érdeklődés az említett szakiskola iránt, idén azonban lett volna rá igény. – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől.

Írta: Ábrahám Szilárd