Kilenc új presbiter kapott megbízást
Bővült a Szovátai Református Egyházközség presbitériuma, kilenc új tag tett esküt.
Január első vasárnapján a délelőtti istentisztelet keretében fogadalmat tett kilenc, a 2024-es évtől megbízatást nyert presbiter a központi református templomban. Abodi Árpád, Demény Áron, Dósa Tamás, Káli Árpád Levente, Majla-Hajdu Szilárd, Kis Attila, Muntean János, Siklódi Levente és Szász Levente három évre kapták meg a kinevezést.
Az istentisztelet keretében továbbá köszönetet mondtak a templombővítő presbitérium oszlopos tagjainak, akik évtizedeken keresztül nagy lelkesedéssel végezték a szolgálatot, illetve azoknak a presbiter tagoknak is, akik most járt le a megbízatásuk. Elmondták, nem búcsúznak el tőlük, hanem továbbra is várják őket a presbiteri gyűlésekre, ugyanis bölcs gondolataikra mindig nagy szükség van. Ezt követően oklevelet nyújtottak át az nekik, összesen 17 személy neve hangzott el.
A presbitérium újabb három évre felhatalmazta az egyházközség főgondnokának Ferenci Istvánt és gondnoknak Blága Jánost.