Hungarikum lett a csíksomlyói pünkösdi búcsú
A csíksomlyói búcsú a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata, amely 1990-től kezdődően mára már az összmagyarság legjelentősebb keresztény eseményévé vált. Minden év pünkösdjén több százezer résztvevő jelenlétében tartják meg a szabadtéri szertartást a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregben.
A búcsú bizonyítéka annak, hogy az erdélyi magyarság már évszázadok óta kitart hite és hagyományai mellett. Bár idén a koronavírus járvány miatt nem gyűlhetünk össze a nyeregben, lélekben ugyanúgy együtt ünnepelhetünk.
A csíksomlyói búcsút 2018-ban terjesztették a Hungarikum Bizottság elé az RMDSZ kezdeményezésére, az Erdélyi Ferences rend támogatásával. Tegnap, május 21-én a második hivatalosan elismert erdélyi hungarikum lett Torockó után.
A május 30-ai pünkösdszombati búcsús szertartás fél egykor kezdődik a csíksomlyói kegytemplomban. A szentmisét Kovács Gergely, a gyulafehérvári főegyházmegye főpásztora mutatja be, a szentbeszédet is ő mondja. Mindez élőben követhető majd a kegyhely honlapján és közösségi oldalán, de a Duna Televízióban is.