Kakucsok találkozója

Hagyományőrző szándékkal szervezték meg második alkalommal a Kakucs nevűek találkozóját, idén Nyárádremete adott helyet az összejövetelnek.
2022-ben első alkalommal szervezték meg a Pest megyei Kakucs községben a Kakucs nevűek találkozóját, ahová a világ minden részéről hívták és várták e névcsalád tagjait. Az idén november 4-én, szombaton Nyárádremetén került sor erre a találkozóra, hagyományteremtő és családösszetartó szándékkal, nem mellesleg a települések közötti kapcsolat megerősítése is fontos szempontot képezett.
Az összejövetel szentmisével kezdődött, ahol hálát adtak a találkozás lehetőségéért, majd a kultúrotthonban folytatódott a nap, ahol levetítették a nyárádremetei feszületről és a határkerülésről készült dokumentumfilmeket, és bemutatták a vidék népszokásairól szóló kötetet. Ezt követően népdalokat énekelt a Gyöngyszemek énekegyüttes Fodor Flóra vezetésével, majd ismerkedésre és a rokoni szálak megtalálására, felfrissítésére került sor.
A rendezvényen a Kakucs községi meghívottak is részt vettek, ugyanis számukra is fontos lenne a települések közötti testvérkapcsolat kialakítása. A találkozón mindenki nagyon jól érezte magát, sikerességét és szükségességét pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy minden alkalommal sikerül egy-egy családot közelebb hozni a másikhoz.