Igényelhető a birtoklevél

Továbbra is igényelhető a birtoklevél azokra a földterületekre, amelyek nem tartoztak a termelőszövetkezetekhez – tájékoztat minderről honlapján az RMDSZ. A dokumentáció benyújtására vonatkozó hat hónapos határidőt eltörölték, így bármikor letehetik a kéréseket. Azok a földtulajdonosok, akiknek birtokai nem tartoztak a termelőszövetkezetekhez, továbbra is kérhetik a birtoklevél kiállítását, anélkül, hogy ehhez bármiféle határidő lenne megszabva. Az RMDSZ parlamenti tevékenységének eredményeként eltörölték azt a korábban érvényben lévő, dokumentáció benyújtására vonatkozó hat hónapos határidőt. Az erről szóló döntést szerdán hozta meg végső döntéshozóként a képviselőház. A birtoklevél kiállításának feltétele, hogy az adott földrész szerepeljen a helyi mezőgazdasági és adónyilvántartásban, ne legyen része egykori szövetkezeti területnek, és korábban ne adtak ki rá birtoklevelet. Emellett sikerült leegyszerűsíteni és meggyorsítani azoknak a földterületeknek a telekkönyvezési folyamatát, amelyek lakóépületekhez tartozó melléképületeket, udvarokat vagy kerteket ölelnek fel. A törvénymódosítás értelmében a jövőben a helyi önkormányzat javaslatára a prefektusi hivatal jogcímet állíthat ki az adott belterület tulajdonjogára vonatkozóan. Ez az eljárás lényegesen gyorsabbá és egyszerűbbé válik, mivel nem lesz szükség a helyi vagy megyei földosztó bizottságok jóváhagyására – a telekkönyvezés a prefektus által kibocsátott jogcím alapján történhet. Az új szabályozás a Hivatalos Közlönyben való megjelenését követően lép hatályba.