menu Főoldal
Hírek

Hatan pizsamában Sóváradon

Andrea Benedek | 2024-01-07

A Szarkafészek színtársulat Sóváradon is előadta a Hatan pizsamában című előadását.

Szováta után Sóváradon is bemutatta a legújabb előadását a Szarkafészek színtársulat. Az amatőr színjátszókból álló formáció december közepén két estén a szováati Domokos Kázmér Művelődési Házban örvendeztette meg a közönséget a sokat gyakorolt humoros előadással. Ez év elején Sóváradra is elvitték a vígjátékot, hatan álltak színpadra, méghozzá pizsamában, a közönség pedig felettébb jól szórakozott.

A darabot Kovács Katalin rendezte, nagyon sok energiát, lelkesedést, munkát fektetett abba, hogy sikeres legyen a több mint másfél órás vígjáték. Az előadásokat hosszas felkészülés előzte meg a csapat részéről, nagyon sok munkájuk van benne. Amatőr színjátszók révén a próbákat sem volt egyszerű összeegyeztetni, azonban az eredmény azt mutatja, hogy a gyakorlás meghozta gyümölcsét. A sóváradi kultúrotthon megtelt, a nézők jókat nevettek. Az alakítások annyira élethűen sikerültek, hogy Marc Camoletti darabját már e nézők is ismerik.

Az amatőr színjátszókból álló csoportot az idén is több helyen láthatja a közönség, ezzel a darabbal Gyulakután és Havadon is fellépnek. 

 

 

 

Írta: Andrea Benedek