Felekezeti foci
November 17, pénteken délután 6 órakor sípszó jelezte a piros és fehér mezben játszó csapatoknak, hogy elkezdődött a mérkőzés. A szovátai keresztény egyházak képviselői ugyanis az idei évben is megszervezték a lassan már hagyománnyá vált presbiteri focimeccset, amelyen a református, katolikus és unitárius egyházközségek vezetői játszottak teremfocimeccset.
A kétszer 25 perces félidő alatt minden résztvevő pályára állt, és legjobb tudásuk és tehetségük szerint igyekeztek erősíteni a csapatot. Az első félidő végén a fehérben játszó református csapat állt nyerésre, akiket Császár Károly szenátor erősített játékával. A második félidőben a piros színben játszók is lendületbe kerültek és a mérkőzés végére egyenlítettek, így 6-6 lett a barátságos mérkőzés végeredménye. Szovátán nagyon sok olyan esemény van, amelyen a három egyházközség képviselői közösen vesznek részt meghívottként, vagy éppen szervezőként, így a jó kapcsolat elengedhetetlen. A focimeccs után vacsorával és hosszas beszélgetéssel ünnepelték meg a mérkőzés eredményét, valamint erősítették a felekezetközi kapcsolatokat.