Érettségi, szóbeli nélkül
Nem lesz idén szóbeli érettségi Romániában a koronavírus járvány megfékezése érdekében hozott intézkedések miatt, döntött a kormány egy korábbi sürgősségi rendeletben. A megszokott két részes vizsgának ezúttal csak az írásbeli szakaszát tartják meg. A tizenkettedikesek tudásfelmérője június 22-én kezdődik.
A 2019-es 2020-as tanév több szempontból is rendhagyó. Ez év márciusáig elmondható, hogy minden a megszokott menetrend szerint zajlott, aztán jött a koronavírus, ami világjárvánnyá nőtte ki magát. Bezártak az iskolák, a gyerekek és pedagógusok egyaránt távoktatásra kényszerültek. Idén elmaradt a nyolcadikosok, illetve a tizenkettedikesek sokat várt ballagási ünnepsége, ami szintén egy fájó pont a diákoknak. Az érettségi is más lesz ezúttal, ugyanis a megszokott szóbeli szakaszt nem tartják meg, a végzősöknek csupán az írásbeli vizsgákon kell bizonyítaniuk.
Az intézmény vezetője elmondta, hogy eddig is az írásbeli vizsgák voltak a mérvadók. Fülöp Erzsébet hozzátette, szerinte átláthatóbb és jobb ez a mostani rendszer az érettségiket illetően.
A Korondi Szakközépiskolában idén egy tizenkettedikes, illetve egy végzős tizenegyedikes szakosztály van. Az igazgatónő elmondta, a 20 ballagó diák közül 18-an jelezték, hogy részt kívánnak venni az érettségi vizsgákon.