Erdélyi-Műhely Budapesten
Pomogáts Béla irodalomkritikusra emlékeztek egy előadással egybekötött bemutatón.
A Bernády Közművelődési Egylet és a Szovátai Református Egyházközség szervezésében december 15-én, pénteken 17 órai kezdettel a református imaterembe vetítéssel egybekötött előadást tartott Mester Zoltán, a szervező egyesület elnöke. A bemutató az Erdélyi-Műhely Budapesten címet kapta, amely a központi szereplő, Pomogáts Béla irodalomkritikus egyik kötetének a címe is egyben. Az előadás hasznos tudással gyarapította a hallgatóság tárházát, hiszen művei nem ismertek a köztudatban. Az olvasók körében többnyire a szépirodalmi alkotások kedveltek, így Pomogáts Béla neve talán sokak számára ismeretlenül hangzik, hiszen nagyon kevesen olvasnak irodalomkritikai műveket.
Mester Zoltán elnök ugyanakkor kiemelte, hogy a közönség soraiban szívesen látta volna a jelenlegi pedagógusokat is, ugyanis a Bernády Közművelődési Egylet tudományos, kulturális előadásairól a jelenlegi pedagógusok hiányoznak, holott, tudásukat a hallottak által bővítenék.