Építőteleppé vált Udvarhelyszék
Az Udvarhelyszéki és a Keresztúr-térségi munkálatokat ellenőrizték Hargita Megye Tanácsának elöljárói. Parajdon az Áprily Lajos Általános Iskola felújítási munkálatait is felmérték, ahol kiderült további forrásokra lesz szükség.
Udvarhelyszéken is gőzerővel zajlanak a munkálatok. Elsőként a Tarcsafalva és Tordátfalva közötti útszakasz nem rég megsüllyedt részén vizsgálták meg a domboldal csúszását Hargita Megye Tanácsának vezetősége, a műszaki vezérigazgatóság kollégái a felújított út kivitelezőjével, tervezőjével és a munkálatok felügyelőjével. Egyeztettek a következő lépésekről, amelyek révén akár már idén helyrehozhatóak a domboldal csúszásával előidézett károk.
A Nagygalambfalva és Décsfalva közötti híd munkálatainál is egyeztettek. A beruházáshoz szükséges összeg közel egyharmada még nem áll rendelkezésre, ennek ellenére a munkálatokat még idén szeretnék befejezni. További gondok merültek fel az építkezés során, ezek kiküszöböléséhez a további lépéseket is sikerült egyeztetni. Az építő becslése szerint szeptember-október folyamán már az első réteg aszfalt is rákerül az új hidra.
Gyerkó Levente, Galambfalva község polgármestere szerint jó ütemben dolgozik a kivitelező cég.
Parajdon is felmérték az Áprily Lajos Általános Iskola felújítási munkálatait, ahol kiderült további forrásokra lesz szükség.
Hargita Megye Tanácsa legutóbbi tanácsülésén csaknem 16 millió lejt osztott vissza a jövedelemadó 6 százalékából a települések beruházásaira, ebből a parajdi iskola felújítására 420 ezer lejt kapott az önkormányzat.