menu Főoldal
Hírek

Adventi gyertyagyújtások Szovátán

Andrea Benedek | 2023-12-17

Advent vasárnapjain közösségi gyertyagyújtásra került sor a szovátai Virág lakónegyed előtti téren. 

Az advent négy vasárnapja köré szervezett programsorozat az egyik legszebb rendezvény Szovátán, ilyenkor négy vasárnapon keresztül összegyűlnek a város lakói, hogy meggyújtsák a hitet, a reményt, az örömöt és a szeretet jelképező gyertyát a placcon kihelyezett óriáskoszorún, majd meghallgassák a történelmi egyházak képviselőinek gondolatait és az azt követő kulturális műsorokat. A felszólalók sorrendje minden évben változik, idén a református egyházközség volt a lebonyolítója az első összejövetelnek. Gilyén Levente tiszteletes úr prédikált a Virág lakónegyed előtti téren december 3-án. Ezt követően a Sószórók keresztény zenekar Isten dicsőitő műsora következett, az együttes rendszeres fellépőjének számít az advent vasárnapi összejöveteleknek. Mint mindig, most is örömmel fogadták a hívó szót, hogy legyenek részesei a karácsonyváró eseménynek. 

A második vasárnap a katolikus egyházközséget képviselve Timár József szólt az egybegyűltekhez, majd a kulturális műsor következett. Harmadik vasárnap, december 17-én Benedek Csongor, unitárius lelkész hirdette Isten igéjét, valamint Szováta polgármestere, Fülöp László Zsolt szólt az egybegyűltekhez. Mivel az idei évben karácsony napja és a negyedik adventi vasárnap egy napra, azaz december 24-re került, így az unitárius egyházközség és az önkormányzat közösen szervezte meg a harmadik vasárnapot. 

Meghitt, harmonikus, felemelő, ezekkel a jelzőkkel lehet leginkább illetni az adventi gyertyagyújtási ünnepséget. 

 

 

 

 

Írta: Andrea Benedek