A Sóvidék Televízió hírei

Fejlődő infrastruktúra

2014. augusztus 07., csütörtök 12:03

Gyulakuta község infrastruktúrája jó ütemben fejlődik. A Leader program segítségével utcák aszfaltozását, parkosítást és műgyepes labdarúgó pályát is sikerült már megvalósítani, mindezt szűk fél év alatt.

Lehet iratkozni az estibe

2014. augusztus 07., csütörtök 12:01

Lehet iratkozni a Domokos Kázmér Technológiai Líceum csökkentett látogatású tagozatára.  A jelentkezéseket szeptember 1-ig várják.

Nagy a turistaforgalom Parajdon

2014. augusztus 07., csütörtök 11:59

Idén, a nem rég átadott sós fürdőnek köszönhetően, jelentősen megnőtt a turisták száma Parajdon. A helyi önkormányzat alkalmazottai azon munkálkodnak, hogy a turisták jövőben is visszatérjenek.

Újraindul Gyulakután a hőerőmű

2014. augusztus 06., szerda 10:35

Japán tőkével újraépülhet és működhet pár éven belül a gyulakuti hőerőmű. Egy hete írták alá azt a szerződést, amely értelmében 2017-ben már termelni is fogja az elektromos áramot az erőmű.

Községnapok Balavásáron

2014. augusztus 06., szerda 10:27

Hétvégén Balavásáron községi napokat tartanak, melyre színes programokkal készültek a szervezők. A rendezvény hivatalos megnyitója pénteken lesz, melyre hazavárják az elszármazottakat is.

Az 2014-2015-ös tanév is szeptember 15-én, hétfőn kezdődik. Az első félév január 30-ig, a második félév február 9-től június 19-ig tart. Összesen 36 hetet töltenek az iskolában a diákok.

Kereső