A Sóvidék Televízió hírei

Méhésztalálkozó Nyárádszeredában

2018. március 06., kedd 10:39
Március 4-én a Nyárád-völgyi Méhészegyesület méhésztalálkozót szervezett Nyárádszeredában. Az idei rendezvényre az erdélyi résztvevők mellett, magyarországi előadók és méhészek is érkeztek.

Ökumenikus világimanap Kibéden

2018. március 06., kedd 10:35
Március 4-én, pénteken tartották világszerte a nők ökumenikus imanapját. A mozgalomba évről évre a Felső Küküllő-menti és a sóvidéki gyülekezetek is bekapcsolódnak.

Átadták az Ezüstfenyő-díjakat

2018. március 06., kedd 10:14
Március 3-án a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 16. alkalommal díjazta azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában.
Tegnap, március elsején Szovátán az unitárius templomban, 18 órai kezdettel újabb előadást tartott Engi Albert, a Szovátai Székely Tanács elnöke. Az érdeklődők ez alkalommal a katarok és a kereszténység múltjába…
Haller József rajzai, festményei, szobrai február 27-én, a marosvásárhelyi Kultúrpalota Art Nouveau galériájában kerültek bemutatásra. A Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Romániai Képzőművészek Szövetségének Maros Megyei Fiókjának szervezésében, a…

Utazás 2018

2018. március 06., kedd 09:55
Tegnap vette kezdetét kelet-közép-Európa legjelentősebb kelet-közép-Európa seregszemléje az Utazás című kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A rendezvénysorozat fő témája az aktív kikapcsolódás, amelyen 280 kiállító mutatkozik be, többek között a…

Munkába álltak a bányászok

2018. március 06., kedd 09:47
Február 28-án újra beindult Parajdon a sókitermelés és a turistaforgalom. A sztrájkolók Bukarestbe, az Országos Sóipari Társaság vezérigazgatóságáig mentek, de egyelőre ígérettel tértek haza. Az ügyben Seprődi Zoltánt, a parajdi…

Jégtörő Mátyás szekercéje akadozik

2018. március 02., péntek 09:51
Ugyan Jégtörő Mátyás a szekercéjével kellett volna feltörje a jeget és elűzze a hideget – tartja a mondás, de valahogy idén nem jött össze neki. Megnyugtatott a meteorológus, hogy sikerült…

A Kemény-kastély őrei

2018. március 02., péntek 09:47
A szászrégeni Lucian Blaga Technológiai Líceum 9–11. osztályos tanulói a marosvécsi Kemény-kastéllyal neveztek be az Örökségünk őrei projektbe. A tizenhárom diákból és két tanárból álló csapat nagy lelkesedéssel vetette bele…

Kereső