A Telekiek unokái utaznak Brüsszelbe

Írta:  2018. március 19., hétfő 12:04

Hivatalosan is felkerült Maros megye az Örökségünk Őrei - Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom erdélyi hálózatának térképére.
A Telekiek unokái nevű csapat diákjai, akik a gernyeszegi Teleki kastélyt és református templomot fogadták örökbe nyerték az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő Maros megyei döntőjének fődíját - egy brüsszeli kirándulást Winkler Gyula Európai Parlamenti képviselő jóvoltából. Az erdőszentgyörgyi Rhédey kastély őrei 6. helyezést értek el. Nyereményük egy egyhetes kalotaszentkirályi tábor.


Március 14-én, szerdán Marosvásárhelyen a Kultúrpalota nagytermében tartották meg az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő döntőjét, amelyen több száz műemlékvédő középiskolás vett részt. Ez alkalommal a diákok izgalmas és látványos kiselőadások által mutatták be örökbefogadott műemléképületükhöz kapcsolódó történetüket. A kilenc csapat ezt megelőzően komolyan dolgozott az elmúlt három hónapban, széleskörű közösségépítő, műemléket népszerűsítő tevékenységeket folytatott, tudományos kutatómunkát végzett, igénybe véve a szakemberek, a helyi sajtó segítségét és minden más online lehetőséget. Munkájukat egy kilenc tagú szakmai zsűri pontozta, így a délutáni színdarabokat is figyelembe véve születtek meg a végső eredmények. - olvashatjuk az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóközleményében.
„Megyénk kulturális öröksége rendkívül gazdag, több ezer műemlék épülettel büszkélkedhetünk, ezért is rendkívül fontos az a munka, amit a fiatal örökségvédők végeztek az elmúlt hetekben. Gratulálok a kezdeményezéshez, illetve a résztvevő diákoknak, tanároknak is!” - fogalmazta meg Péter Ferenc, Maros Megye Tanácsának elnöke facebook bejegyzésében. A díjátadót követő nap Híradónk stábja felkereste az erdőszentgyörgyi Rhédey kastély őreit.
A finálén Péter Ferenc, a Maros megyei RMDSZ elnöke mellett megosztotta gondolatait Hegedüs Csilla, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, a mozgalom fő kezdeményezője, Csép Éva Andrea Maros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő és Novák Csaba Zoltán szenátor is. Csép Éva Andrea elmondta „ Ráéreztetek a verseny lényegére - felismertétek a szépségét a kutatásnak, megismertétek a csapatmunka örömeit és kihívásait, rácsodálkoztatok épített örökségünk szépségeire, és nem utolsó sorban igazi örökbefogadóként viselkedtetek. Tettétek mindezt nem kötelező házifeladatként, hanem azért mert érdekelt, ez dícséretre méltó”. A képviselő szerint a Maros megyei épített örökség felfedezése és megmutatása által nyertek a diákok és társaik, nyertek a pedagógusok, ezen felül viszont ami még fontosabb, hogy az erdélyi magyar közösség is nyertesként titulálható a fiatalok és az őket irányító tanárok értékteremtő és értékmegőrző munkája által. „Ebben az évben különös fontossággal bír az Örökségünk Őrei – Fogadj örökbe egy műemléket mozgalom, mert lehetőségként szolgál ahhoz, hogy az RMDSZ 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában programsorozatán belül fel tudjuk mutatni, hogy az erdélyi magyarság és ezen belül a Maros megyei magyarság is értékteremtő és értékmegőrző közössége Romániának. És ezt meg is tettük, mi több folytatjuk.“ – összegezte a Maros megyei RMDSZ-es parlamenti képviselő.
Az Örökségünk Őrei Maros megyei szakaszának döntőjén négy marosvásárhelyi valamint öt, Maros megye különböző régióit képviselő (Nyárádszereda, Dicsőszentmárton, Szászrégen, Erdőszentgyörgy) csapat méretkezett meg, az örökbefogadott műemlékek sorába pedig a következők tartoznak: a Ferences templom tornya, gernyeszegi református templom és Teleki kastély, Teleki ház, Toldalagi palota, Abafáji Huszár kastély, Kemény kastély, dicsőszentmártoni unitárius templom valamint a nyárádszentannai református templom. A vetélkedő egyik csapata sem távozott üres kézzel, kitartó munkájukért a brüsszeli fődíj mellett fesztiválbérletekkel, könyvcsomagokkal, színházbelépőkkel valamint táborozási lehetőségekkel gazdagodtak. - olvashatjuk az RMDSZ Maros megyei szervezetének sajtóközleményében.
„Azt hiszem nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy nyertünk. Titeket, őrzőinket. Kimondhatatlanul jól eső érzés az, hogy szívvel, lélekkel álltatok bele a “Rhédey kastély őrei” szerepbe. Fantáziát, lendületet, akaratot és fiatal energiát sugároztatok magatokból. Köszönjük az érzést és köszönjük, hogy vagytok nekünk!” - fogalmazott Csibi Attila Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere facebook bejegyzésében.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső