Az Operettissimo Nyárádszeredában

Írta:  2018. március 13., kedd 10:51

Musical és operett estet tartottak pénteken Nyárádszeredában.


Március 9-én, pénteken a kolozsvári Operettissimo zenei csemegét vitt a nyárádszeredai Művelődési Ház nagytermébe. A musical- és operettesten a nyárádmenti közönségnek alkalma volt megismerni több híres magyar operettszerző művét is.
A Kolozsvári Magyar Opera és Filharmónia művészeiből alkotott Operettissimo négy énekesből, két hegedűsből és egy zongoristából áll. Nótát, operettet, revüt és musicalt játszanak. Az együttes tagjai: Kolcsár Katalin, Plesa Róbert, Kolcsár Péter, Veres Noémi, Rigmányi István, Deák Albert és Gyenge Zoltán Balázs. Küldetésüknek tekintik, hogy a magyar operettet minél több magyarlakta településen méltó módon közvetítsék.

Újdonságnak számít az együttes életében a musical műfaj. Az Operettissimo együttes mindig is szerette a kihívásokat, ezert az elmúlt 8 évben felvállalta olyan ismert és kevésbé ismert számok élő tolmácsolását, melyre eddig Erdélyben nem volt lehetőség. Ez nagy munkával illetve kockázattal járt, a kottaanyag beszerzésétől a megfelelő előadási forma megtalálásáig, a koreográfiák elkészítésén keresztül, de mindez megérte, mivel a közönség lelkesedése egyre nagyobb volt az újdonságok iránt, és már elvárásként jelezték, hogy azért is jönnek előadásainkra, mivel kíváncsiak milyen újdonságokkal lepjük meg. Reméljük, hogy a musical műfaj felvállalásával is újdonságot hozunk közönségünknek. - vallják a kolozsvári művészek.
Az Operettissimo nyárádszeredai előadását is telt ház fogadta, a közönség vastapssal jutalmazta a művészeket.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső