Utazás 2018

Írta:  2018. március 06., kedd 09:55

Tegnap vette kezdetét kelet-közép-Európa legjelentősebb kelet-közép-Európa seregszemléje az Utazás című kiállítás a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban. A rendezvénysorozat fő témája az aktív kikapcsolódás, amelyen 280 kiállító mutatkozik be, többek között a Szovátai Turisztikai Információs Központ is.


Két pavilonban több mint 25 ezer négyzetméteren került megrendezésre az Utazás című kiállítás, amelyre 23 országból érkeztek a turizmusban érintett szereplők Budapestre. A március 1. és 4. között megszervezett rendezvénysorozat a 41. évfordulóját ünnepli. – olvasható Ganczer Gábor nyilatkozata a Világgazdaságban. Románia és ezen belül Szováta mint település és turisztikai desztináció is képviselteti magát az eseményen.
Csütörtök szakmai nap volt az Utazáson. A kiállításra a résztvevő országok a legismertebb és legjellegzetesebb térségeinek a bemutatásával készültek. Az Utazás 2018 kiállítás külföldi díszvendége Marokkó lett. Ők a megújulást és a tudatos turisztikai fejlesztést szimbolizálják. Maros megye is készült.
Az Utazás kiállítással egy időben rendezik meg az Afrika, a Bringa-, és a Futó Expót, valamint az ország legnagyobb független utazókat megszólító rendezvényét, a 6. Járatlan Utakon Fesztivált. Mindegyik egyidejű rendezvény egy belépőjeggyel látogatható. -olvasható a népszava tegnapi cikkében.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső