Kis-kamaszok mesetábora

Írta:  2017. július 17., hétfő 10:32


A Tekergő Meseösvény Egyesület Hajós Erika vezetésével idén ismét megszervezte a szokásos mesetáborát a Bogdán Menedékházban. A több mint harminc gyereknek a szokásos meseírás, mesemondás mellett ezúttal egy szexuálterapeuta szexuális felvilágosítást is tartott játékos formában.

Csak úgy mint az előző években idén is Erdély különböző városaiból érkeztek a résztvevők a mesetáborba, amit ez alkalommal is a Bogdán Menedékházban szerveztek meg. Július 9-én, vasárnap érkeztek meg a gyerekek, az első pár nap külön csapatban dolgoztak a lányokkal és a fiúkkal. Meseírás, témák választása és különböző játékok várták a kis kamaszokat és gyerekeket.A szervezők szerint a gyerekek izgatottan várták a szexuális felvilágosítást, amit egy szakember tartott külön a lányoknak és külön a fiúknak.

A szexuálterapeuta szerint, a fiúk és a lányok is nagyon izgatottan követték figyelemmel a felkészítőt.

A programok mellett nem feledkeztek meg a szülinaposokról sem, így Aliát meglepetésként a táborozók felköszöntötték ebéd után, majd tortával lepték meg a 11 éves kislányt. Szerdától már vegyes csoportokban játszottak a gyerekek. A mesemondás és meseírás mellett a kézműves foglalkozások sem maradtak ki.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső