Mesetábor Bogdánban

Írta:  2015. július 27., hétfő 13:11

Az idei mestetábornak a bogdáni menedékház adott helyet. A résztvevőket színes programokkal várta az egyhetes tábor, minden nap más témában írtak mesét a gyerekek Hajós Erika meseíró, mesemondó, Gregus László mesemondó és Polacsek Zsófi táborvezető irányításával.

A táborozók vasárnap, július 19-én foglalták el a tábor helyszínét, a foglalkozások pedig a hét elején, hétfőn kezdődtek. Minden nap, hétfőtől péntekig azzal töltötték a táborozók a délelőtti órákat, hogy a napi témát körülírták. Külön csoportra osztva fiúk és lányok, felügyelet és segítség mellett, mesét írtak az adott témában, miután megszületett a mese díszletet festettek, azt követően pedig elkészítették a délutáni előadásra a forgatókönyvet, és megtörtént a szereposztás, ugyanis a megírt meséket előadták egymásnak.

Ottjártunkkor a gyerekekek “egy nyelvet beszélünk és mégsem értjük egymást” témában írtak mesét, azért is kapták ezt a témát, mert sokféle vidékről érkeztek.

Stábunk belekukkintott a meséket rejtő füzetekbe is, az egyik füzet a lányoké, a másik a fiúké volt. Nagyon sok mesét találtunk benne, olvastunk a három pillangóról, újfiúról az iskolában, a kőszikláról és a szakácsnőről. Épp amikor belenéztünk meséket rejtő füzetekbe, a lányok akkor készültek előadni a “Szakácsnő” című meséjüket. A szerepszotás is hamar megtörtént. Lilla lett Mariska, Kató volt a macska, Katinka és Noémi az erdélyiek, Panna töltötte be a hús szerepét, Panni volt a Hal, a Zsűri szerepében Zsanett, Hanna és Virág adott elő és Erika volt a mesélő.

A meseírás, a kézműveskedés, a festés, a szereplés mellett a gyerekek rengeteget játszottak, voltak a kabanna kalandparkjában, hintáztak, ugrándoztak, virágot szedtek, szamócát ettek, és ismerkedtek a helyi álatvilággal.

A hét folyamán írt meséket összegyűjtik a táborvezetők, begépelik, a gyerekek rajzaival és képeivel illusztrálják, majd könyv formájában kinyomtatják, és minden táborozót megajándékoznak vele.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső