Javult a helyzet Nyárádkarácson községben
Az utóbbi időben sokat javult a helyzet Nyárádkarácsony községben. Mint korábban beszámoltunk róla, a csúcsidőszakban több mint kétszázan voltak házi karanténba, ez a szám mára a felére csökkent. Jó hír továbbá, hogy többen ki is gyógyultak a betegségből. Eddig 14 emberéletet követelt a koronavírus a Maros megyei községben.
Két hete arról számoltunk be, hogy súlyos a helyzet Nyárádkarácson községben a koronavírus járvány miatt, ugyanis egy kisebb gócpont alakult ki a Maros megyei községben. Több mint kétszázan voltak otthoni karanténban, köztük a polgármester és az alpolgármester is. Az elhunytak száma akkor kilenc volt. Most ismét megkerestük a községvezetőt, hogy beszéljen az aktuális állapotokról. Mint megtudtuk, sokat javult azóta a helyzet, a házi elkülönítésben tartózkodók száma felére csökkent, jelenleg 97-en kénytelenek otthon maradni. Jó hír továbbá, hogy többen meggyógyultak.
A polgármester elmondta, a járvány visszaszorításában igen nagy szerepe volt a rendfenntartó erők munkájának, akik éjt nappallá téve járőröztek a településeken és ellenőrizték a házi karanténban tartózkodókat. Mint korábban is beszámoltunk róla, a községközpontban, illetve Hagymásbodónban regisztrálták a legtöbb fertőzöttet.
Azóta az önkormányzat munkatársai is visszatértek a hivatalba, folytatják munkájukat, ahogy eddig is tették. Ferenczi György reméli, hogy tovább javul a helyzet a községben és visszaáll minden a rendes kerékvágásba. Nyárádkarácson községben 14 emberéletet követelt a koronavírus járvány.