XXVI. Töltöttkáposzta Fesztivál Parajdon
Szeptember 15-17. között került sor a Nemzetközi Töltöttkáposzta Fesztiválra Parajdon, amely Székelyföld és egyben Románia első gasztronómiai fesztiválja, egyedi és jellegzetesen Parajdhoz fűződő esemény. A 26. alkalommal sorra kerülő rendezvényre most is három nap során folyamatosan programokkal várták az érdeklődőket. Pénteken a gyerekeké volt a főszerep, majd szombaton a felnőtt csapatok versenyeztek.15 csapat vállalta, hogy megmutatja szakértelmét a töltöttkáposzta készítésben. Az eredményeket egy 5 tagból álló, szakmai zsűri értékelte. Leginkább azt javasolták a résztvevő csapatoknak, hogy a következő évben jobban figyeljenek a fűszerezésre. A három napos rendezvény során változatos sporttevékenységek, kiállítások, folkműsorok, koncertek és nem mellesleg finomabbnál finom falatok várták a Parajdra érkezőket. Az eseményen a látogatók most is vásárolhattak kézműves termékeket, házi készítésű élelmiszereket, használati tárgyakat. A rendezvényen napközben is több ezren megfordultak, a jó hangulat pedig egész hétvége alatt megmaradt, ezt igazolta a részvételi arány és az esti koncerteken tomboló tömeg.