A Sóvidék Televízió hírei

Egymillió csillag a szegényekért

2017. október 17., kedd 11:15

Október 13-án, pénteken a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálat újra megszervezte az “Egymillió csillag a szegényekért” elnevezésű szolidaritási akcióját. Több település mellett, Szovátán, a fürdőtelepen levő Maros villa parkolójában, valamint Parajdon, a kultúrotthon előtti téren is lobogtak az együttérzés lángjai.

A Görgényi, a Küküllői, a Marosi és a Maros-mezőségi Református Egyházmegye október 14-én, szombaton közös reformációs ünnepséget szervezett Marosvásárhelyen. Ez alkalomból két szobrot is avattak a Vártemplom bejáratánál, majd a felvonulást követően ünnepi istentiszteletet tartottak a ligeti sportcsarnokban.

Pontyfogó verseny Rugonfalván

2017. október 13., péntek 11:18

Október 6. és 8. között szervezték meg Rugonfalván a B.F.N. Kupa pontyfogó horgászversenyét. A megmérettetésre 16 három fős csapat jelentkezett. A fődíj 4000 lej volt. A legnagyobb kifogott hal a verseny során egy 19.7 kilogrammos ponty volt. A versenyt a CV Baits 3-as számú csapata nyerte meg.

Mákvirág szaktábor Szovátán

2017. október 13., péntek 11:14

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének díjkiosztóját megelőzően idén is megszervezték a Mákvirág szaktábort Szovátán.

Jótékonysági Színdarabos bál Korondon

2017. október 13., péntek 11:10

Október 6-án, pénteken jótékonysági bált szerveztek Korondon. A fenyőkúti fiatalok Kisfaludi Kinga kezeléseinek támogatására és segítségére fogtak össze, ezáltal pénzt gyűjtve a kislány műtétjére. Kiderült, nem ez az első alkalom, hogy segítenek neki.

Igényelhető a fűtéstámogatás

2017. október 13., péntek 11:06

A szovátai Polgármesteri Hivatal II-es számú épületében adhatják le a fűtéstámogatást kérelmezők az iratcsomókat. A novemberi támogatást október 16-tól november 3-ig lehet igényelni.

Kereső