A Sóvidék Televízió hírei

Első áldozás Sóvidéken

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. máj. 26., kedd 14:32


Szovátán és Parajdon is múlt hétvégén tartották az elsőáldozást a katolikus felekezeteknél. Parajdon hét, Szovátán negyvenhárom elsőáldozó volt. Mindkét helyszínen forgott stábunk kamerája.


Nagy jelentőséggel bír környékünkön az elsőáldozás szentsége. Május 17-én Szovátán és Parajdon fél 11-től kezdődtek az ünnepségek. Parajdon a papi lak előtt gyülekeztek Krisztus keresztje mögött a sekrestyének, a hét kis elsőáldozó és a pap, majd közösen bevonultak a templomba, ahol mindenki elfoglalta a helyét. Majd a ministránsok köszöntői következtek.

A köszöntök után az elsőáldozó kislányok közös műsora következett.

Ezt követően a szülők közösen áldották meg gyerekeiket, majd az elsőáldozók egyesével kifejtették gondolataikat az ünneplő tömeg számára. A bűnbánás és a könyörgés után egy rövid misét hallhattak az egybegyűltek Fehér Márton plébánostól. A szent mise után a keresztségi hit megerősítése következett az elsőáldozók számára, ami után az elsőáldozók kéréseikkel fordultak a mennyei Atya felé.


A vallási szertartás következő lépéseként a szentáldozás következett, amelyből elsőként a plébános, majd az elsőáldozók és az ők szülei részesültek. Ezt követően az elsőáldozók hálájukat fejezték ki az Úrnak.

Pünkösdölő Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. máj. 27., szerda 10:35

Május 24-én és 25-én ötödik alkalommal szervezte meg a Sóvidéki Pünkösdölőt Parajdon a Sótörő Kulturális Egyesület a Pro School Egyesület támogatásával. A hagyományos pünkösdölő keretében tésztasütő versenyt is szerveztek.

Teltházas könyvbemutató Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2014. február 13., csütörtök 14:49

Csaknem egy évtízede már, hogy Csíki Zoltán három szerzőtársával - Horváth Istvánnal, Ozsvát Pállal és dr. Vécsei Andrással megjelentette Rapsoné öröksége címmel Parajd község monográfiáját, amelyet nagy érdeklődéssel fogadtak a helybéliek.

Lejárt a határidő

Kategória: Sóvidéki hírek
2014. október 08., szerda 10:01

Múlt héten járt le az adók és illetékek kedvezményes befizetési határideje. E hónaptól havi 2 százalékos kamatot számolnak fel a befizetendő összegre.

450 énekeltek Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2016. június 14., kedd 10:58

Június 12-én Parajd adott otthont a IV. Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye Kórustalálkozójának. Az ünnepségen húsz kórus és mintegy 450 kórustag volt jelen. A parajdi református templom zsúfolásig megtelt a vendégekkel.

Megnyitja kapuit a parajdi strand

Kategória: Sóvidéki hírek
2016. június 03., péntek 10:59


Holnap, június 3-án nyitja meg kapuit a parajdi sósvízű strand. A nyitvatartási program és a belépő jegyek ára sem változik, tudtuk meg a Seprődi Zoltántól, a Sóbánya igazgatójától.

Süteménykészítő verseny Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2014. június 10., kedd 15:29

Idén is megszervezik Parajd községben a süteménykészítő versenyt és kiállítást. A rendezvényre Pünkösd másodnapján, hétfőn kerül sor. A rendezvényre a Sótörő Kulturális Egyesület szervezésében és a Pro School Alapítvány támogatásával kerül sor.

Konfirmálás Alsósófalván és Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. április 07., kedd 12:48

Az idei tavasz még nem hozott virágot és meleget Virágvasárnapra, de ennek ellenére ünneplőbe öltözött Parajd és Alsósófalva is, hogy a konfirmálás előtt álló gyerekek vallástételt tegyenek Isten színe előtt.

60 éves kortárstalálkozó Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2016. szeptember 07., szerda 10:31

Szeptember 3-án szombaton kortárstalálkozót tartottak Parajdon. Számos Parajdról elszármazott személy vissza jött az esemény alakalmából. A találkozót szentmise nyitotta meg a parajdi katolikus templomban, amit a szokásos felköszöntések és a virágok átadása követett, az esemény egy vacsorával egybe kötött zenés mulatsággal zárult.

A felsősófalvi önkéntes tűzoltók tegnap egy újabb tűzoltóautóval lettek gazdagabbak a holland kollumi tűzoltók és a felsősófalvi közbirtokosság segítségével. Az ünnepélyes átadón stábunk kamerája is forgott.

Kereső