A Sóvidék Televízió hírei

Kabaré a javából

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. április 14., kedd 09:36

Kabaréjelenetekkel nevettette a közönséget az Alsósófalvi Ifjúsági Színjátszó Csoport húsvét elsőnapján, vasárnap. Vezetőjük igyekezett olyan jeleneteket összeválogatni, melyek jókedvre derítenek mindenkit, hiszen szomorúságból akad bőven a hétköznapokban.

Az Alsósófalvi Ifjúsági Színjátszó Csoport minden jeles ünnepre készül egy-egy kisebb darabbal. A csoport létszáma változó, húsvétkor 13-an léptek színpadra. Vezetőjük, Timár Erika református lelkész elmondta, nagyon nehéz összetartani a kis csoportot, hiszen van, aki külföldön dolgozik, mások iskolába vagy egyetemre járnak, így sokszor nehézséget okoz a próbák megszervezése. Ennek ellenére mindig sikerül készülniük egy humoros összeállítással. Húsvét elsőnapján 5 kabaréjelenetet mutattak be. Stábunk a szereplőkkel is beszélt, akik kedvenc jeleneteikről meséltek.

A „Nagy választék kicsinyben” egy Rejtő Jenő bohózat, melyből most nézőink is láthatnak egy rövid részletet az Alsósófalvi Ifjúsági Színjátszó Csoport előadásában.

A csoport emellett színpadra vitte a „Rokonság”, valamint a „Nincsenek gyermekek” című kabaréjeleneteket. Fülöp Erika, aki többek közt az utóbbi darabban is szerepet játszik riporterünknek elmondta, a bárónő szerepével tudott azonosulni leginkább.

Erika „A túsz” című jelenetben is szerepet vállalt, illetve a „Nagy választék kicsinyben” című bohózatban is fellépett. Most pedig mutatunk egy részletet a „Nincsenek gyermekek” című bohózatból is.

A bárónő végül úgy dönt, hogy örökbe fogadja a két gyereket, amennyiben jól viselkednek, másként nekik adja, amit apjuk rájuk hagyott. Az örökösök ettől a perctől azon dolgoznak, hogy a bárónőtől kicsalják az örökséget.

Ezt követően a „Helén s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh” című komédiát mutatta be a színjátszó csoport. A színjátszók az egyes jelenetekkel mosolyt csaltak a közönség arcára, akik vastapssal díjazták a produkciót. Az előadást húsvéti bállal koronázták meg.

Fúvóstalálkozó Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. szeptember 08., kedd 09:39

Fúvóstalálkozót szervezett az Alsósófalvi Fúvószenekar tegnap délután. A fúvósok fesztiválján 5 zenekar is megmutatta tudását. Az iskola udvarán megszervezett ünnepséget közös produkcióval zárták az együttesek.

Szüreti bál Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2017. szeptember 12., kedd 12:08

Szeptember 9-én, szombaton szervezte meg az alsósófalvi ifjúság a hagyományos szüreti bált. A csőszök Alsósófalva Kultúrotthonánál gyülekeztek, a lányok szekéren, a legények lóháton vonultak végig a település utcáin, de hívogattak Felsősófalván és Parajdon is.

Falunapok Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2017. augusztus 22., kedd 11:22

Augusztus 19-én és 20-án immár harmadik alkalommal szervezték meg a fúvóstalálkozót és falunapokat. Szombaton gyerekprogramokkal kedveskedtek a szervezők, délután fellépett az alsósófalvi kórus, majd néptánc előadásokkal kedveskedtek, este pedig koncertek voltak. A rendezvénysorozat utolsó napja a fúvószenekarokról szólt.

30 évesek találkoztak Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. június 11., csütörtök 09:48

30 éves kortárstalálkozót szerveztek Alsósófalván szombaton, június hatodikán. Az eseményen két osztály, mintegy 46 egykori diákja ünnepelt.

Pásztorfogadás Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2014. március 07., péntek 10:25

Február 28-án, pénteken Alsósófalván is pásztorfogadót szerveztek, melynek a helyi kultúrotthon adott otthont.

Bemutatták a Só és Nád című könyvet

Kategória: Sóvidéki hírek
2017. április 06., csütörtök 10:43

Március 31-én, pénteken került megszervezésre a Só ás Nád című könyv bemutatása. A könyvet Alsósófalván a Kacsó András Kultúrotthonban mutatták be az érdeklődőknek, amely hét órakor kezdődött.

Alsósófalván járt a FILI

Kategória: Sóvidéki hírek
2014. szeptember 29., hétfő 12:57

Több mint egy órán át szórakoztatta az alsósófalvi közönséget a Szentegyházi Gyermekfilharmónia csütörtökön este, Haáz Sándor zenetanár vezetésével. A 140 fős  gyemekkórus és amatőr fúvós-vonós zenekar rendszeresen szerepel Erdély kis és nagy településein, mostanra már több mint ezer fellépést tartanak számon.

Konfirmálás Alsósófalván és Parajdon

Kategória: Sóvidéki hírek
2015. április 07., kedd 12:48

Az idei tavasz még nem hozott virágot és meleget Virágvasárnapra, de ennek ellenére ünneplőbe öltözött Parajd és Alsósófalva is, hogy a konfirmálás előtt álló gyerekek vallástételt tegyenek Isten színe előtt.

Íjászverseny lesz Alsósófalván

Kategória: Sóvidéki hírek
2016. szeptember 29., csütörtök 11:01


Október 1-én íjászversenyt szervez a Szirtisas Íjász Egyesület Alsósófalván. A szervezők a The Field Challenger nevű versenynek egy teljesen új, kihívásokkal teli terepet választottak. Az izgalmak mellett gyönyörű környezet és gulyás is várja majd a résztvevőket.

Kereső