Sakkverseny a Szeifertben

Írta:  2014. október 17., péntek 10:34

Immár harmadik alkalommal szervezte meg a szovátai Medve-tó Sport Klub Sakk Szakosztálya a CHESS OPEN elnevezésű svájci rendszerű nyílt sakkversenyt.

A 7 fordulós svájci rendszerű megmérettetés tegnap kezdődött el. Már nemzetközinek mondható a Román és Magyar Sakkszövetség, valamint a FIDE által nyilvántartott nyílt sakkverseny, melynek idén is a szovátai Szeifert Hotel adott atthont.A sakkversenyre 53-an neveztek be, köztük szovátaiak is vannak, a helyiek azt remélik,  jó eredményt érnek majd el. Minden versenyző hét meccset játszik. Fekete Árpád elmondása szerint holnapra már annyira megrostálódik a mezőny a három fordulót követően, hogy a jobb és a gyengébb játékosok külön kategóriában fognak játszani. A sakk szakosztály elnöke hozzátette, hogy a rangadókra a verseny utolsó napjaiban kerül sor, az eredményhirdetést pedig vasárnap, a délutáni órákban tartják.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső