Községnapok Balavásáron

Írta:  2014. augusztus 06., szerda 10:27

Hétvégén Balavásáron községi napokat tartanak, melyre színes programokkal készültek a szervezők. A rendezvény hivatalos megnyitója pénteken lesz, melyre hazavárják az elszármazottakat is.

A rendezvénysorozat első napján, pénteken a köszöntőbeszédeket követően az önkéntességről hallgathatnak meg előadásokat és élménybeszámolókat az érdeklődők, majd a délutáni órákban gyerekfoglalkozás lesz a balavásári kultúrotthon udvarán. Este kilenctől Nótaestre hívják a község lakóit és az érdeklődőket a Nefelejcs Nótatársulat énekesei.Szombaton délelőtt különböző tematikus programokkal várják az érdeklődőket, majd a késő délutáni órákban megnyitják a szabadtéri rendezvényeket a helyi iskola udvarán. Az eseményen többek közt színpadra lépnek a Kendi Csillagok és a Balavásári Vásár néptánccsoport, majd Szabadi Nóra és Ördög Miklós Levente operettje következik, végül, este fél kilenctől színpadra lép az Insect és a Desperado, az est utcabállal zárul.Vasárnap meglátogatják a község műemlékeit.  A délutáni órákban Rákász Gergely orgonaművész koncertezik, majd színpadra lép a Hajdini Néptánccsoport, Vigh Ágnes nóta- és népdalénekes, a késői órákban pedig Pap Peti Junior és a Dupla Kávé lép színpadra, ezt követően tüzijátékban gyönyörködhetnek a résztvevők, majd éjfélig az Express Zenekar ad koncertet.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső