Készülnek a szalagavatóra Szovátán

Írta:  2018. január 09., kedd 09:56

A szalagavató a végzős diákok számára egyben kihívás és valami újnak a kezdete. Igaz a nehézségek még ezután jönnek, de az ünnepi rendezvényre már izgatottan készülnek. Désy László táncoktató vezetésével már tavaly óta folynak a próbák. A szalagavató minden évben megismétlődik az iskola életében, azonban mindig igyekeznek egyedivé tenni. Idén, hogy mivel készülnek azt Désy László mondta el stábunknak.


Idén jóval többen jelentkeztek az ünnepi előadásra, így összesen 12 pár nagykorúsított mutatkozik majd meg a tánctéren.
A szalagavatóra való felkészülés és a koreográfia összeállítása, betanulása nem csak a diákoknak kihívás, hiszen maga az oktatónak is igazi fejtörést okoz, minden évben valami újat vinni a színpadra. A diákok tánca január 26-án, a Danubius Health Spa Resortban kerül bemutatásra.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső