Holland segítség

Írta:  2017. november 08., szerda 10:52

Múlt héten kapták meg leveleiket Szováta lakói, amelyet a több mint két évtizede segítő holland csapat osztott ki. Stábunk a Kopac utcában érte utol őket, ahol az utolsó levelek kerültek gazdáik kezébe. A hét első napjain Kibéd, Sóvárad, majd Nyátrádremete településeket járják be.

Évtizedek óta, évről évre, minden év novemberében megjelennek az utcán a hollandok és az ők segítői. Ez idén sincs másképp, már a múlt hét folyamán elkezdték kihordani Szováta lakói számára az őket illető levelet, tudatva azt, hogy mikor mehetnek csomagjaik után. A holland csapat egyik önkéntesével, egy kis visszaszámlálást tartottunk.

1991-ben 75 csomaggal kezdődött, amelyet 60 itt élő család kapott. Mára már 1700 csomag érkezik, amellyel 1100 családon segítenek. A küldemény mellett élelmiszerjegyekkel is segítenek, a kezdetektől számítva, több mint félmillió euró értékben, ezzel is támogatva az üzleteket, amelyekben levásárolhatóak.

A levelek és a csomagok kiosztásában szovátai önkéntesek is segítenek.Csütörtökön, november 9-én a helyi iskolákat is megajándékozzák. Szovátán szombaton kerülnek kiosztásra a csomagok, Kibéden pénteken, hétfőn pedig Nyárádremetén.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső