Újabb előadás a Trianonról

Írta:  2017. november 02., csütörtök 17:07

Október 28-án a Székely Nemzeti Tanács szervezésében, Molnár V. József 56-os fogoly tartott előadást a Trianoni békeszerződés utáni állapotokról a szovátai unitárius templomban.

A Trianoni sorozatot folytatva az elmúlt hétvégén „Milyen károkat szenvedett a néplélek a trianoni események következtében” – címmel tartott előadást Molnár V. József 56-os fogoly a szovátai unitárius templomban. A Magyar Örökség díjas néplélek- és néprajz-kutató, illetve grafikusművész egy több állomásos körút részeként érkezett Szovátára.

A történelmi előadásnak köszönhetően a jelenlévők egy új szemszögéből nyerhettek bepillantást a trianoni eseményekbe.

„Nem csak úgy lehet, meggyilkolni egy embert, hogy elveszed az életét, úgy is meg lehet gyilkolni, hogy elveszed a nemzet tudatát. A nemzet tudatot nem ember találta ki, a nemzet tudatot Isten adta, minden nemzetnek, nem csak nekünk. Kötelességünk megőrizni. Egészséges csak úgy vagy ha mindent megőrzöl, ami Istentől van.” - hangzott el az előadáson. Mint megtudtuk, az ősz folyamán még lesz hasonló történelmi előadás a szovátai unitárius templomban, azt követően pedig már csak jövő év tavasszal.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső