Pedagógus továbbképző Szovátán

Írta:  2017. november 02., csütörtök 09:25

Október utolsó hétvégéjén, 28-án került megszervezésre a pedagógusoknak szóló továbbképzés a Mariánum Házban, Szovátán. A képzés témája a Stressz helyett jó energiagazdálkodás, valamint a Megerősítő visszajelzések volt.

Az iskolanővérek által vezetett Mariánum Ház továbbképzésnek adott helyet a hétvégén, amelyen sok érdeklődő részt vett. Érkeztek óvónők, tanítók a Nyárád-mentéről, a Küküllő-mentéről, Parajdról, valamint Szovátáról is. A képzés első alkalommal került megszervezésre.

Az továbbképzés során közel 50 pedagógus hallgatta Hári Ildikó iskolanővér, tanár és szupervizor előadásait, valamint kapcsolódhatott bele az általa vezetett gyakorlatokba.Kétségkívül elmondható, hogy szükségesek ezek a továbbképzők a pedagógusok számára, hiszen ebben a rohanó világban leállhatnak, figyelhetnek egymásra, tanulhatnak egymástól, még ha csak rövid idő is áll a rendelkezésükre a foglalkozás alatt.A Mariánum Házban még vasárnap is mozgás volt, hiszen lelki napot tartottak a kis és nagy, valamint volt kórustagoknak, amelyet szintén Hári Ildikó iskolanővér tartott.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső