Fő a biztonság és a megelőzés

Írta:  2017. október 10., kedd 10:48

A Román Rendőrség Főfelügyelősége közösen a Román Tanügy-minisztériummal október 2. és 6. között szervezte meg országszinten a Bűnmegelőzés hete című országos kampányát, amelynek keretében az iskolákban, felkészítőket és előadásokat tartottak a rendőrség képviselői a gyerekek számára.

Stábunk a szovátai Domokos Kázmér Szakközépiskolában tartott pénteki előadásra látogatott el.Így indult pénteken az előadás a szovátai középiskola dísztermében, ahol a közlekedés rendészet szabályait és lehetőségeit ismertették a helyi rendőrök. Az előadást az iskola udvarára tervezték a szervezők, de a rossz idő miatt a díszteremben tartották meg. A hely szűkössége miatt minden osztályt 6 diák képviselt, akik majd tovább adhatják az előadáson szerzett információkat.A gyalogosokra vonatkozó törvények mellett, a biztonságos bicikli és autóvezetési szokásokról is tájékoztatták a gyerekeket. Egy-egy törvénysértés esetén kapható büntetések értékét is ismertették. Az előadásra tájékoztató anyagokat is hoztak a rendőrök, amelyeket szétosztottak a diákok között. A rendőrség partner és barát akar lenni, mindenki érdeke megelőzni és elkerülni a balesetet és a bűncselekményeket – volt halható pénteken a tájékoztatón.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső