Ének a Küköllőhöz

Írta:  2017. szeptember 21., csütörtök 10:46

A Hazanéző folyóirat költőinek műveit Deák-Sárosi László és Ambrus Lajos szerkesztésében, megzenésítve lemezen is kiadták. Szeptember 15-én, pénteken Ének a Küküllőhöz címmel ennek a bemutatására került sor a korondi unitárius templomban.

A lemezbemutatót megelőzően az elhunyt költőkről emlékeztek meg a jelenlévők, a korondi unitárius templom kertjében Páll Lajos, Majla Sándor és Tamási Miklós kopjafáinál elhelyezték a tisztelet koszorúit. Ezt követően a templomban Tófalvi Csilla és Tófalvi Rozália felolvasták verseiket, majd ezeket László Zsófia megzenésítve, gitár kísérettel is előadta.

A megemlékezést követően a jelenlévő költők felolvasták verseiket, majd meghallgatták ezek megzenésített változatát is. A lemez kiadását Deák-Sárosi László kezdeményezte.

Deák-Sárosi László mellett szerkesztőként Ambrus Lajos is hozzájárult a kiadvány sikeréhez.A lemez 23 költő verseit tartalmazza megzenésítve, Kasó Tibor és Tóth Sándor Péter előadásában. A CD hangfelvétele 2017-ben a Fervillsound és a Tnl reamp stúdiókban készült.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső