Szikszón voltak a szovátai diákok

Írta:  2017. június 16., péntek 12:37


Június 1-je és 5-e között Szikszóra látogattak a Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola X-XI. osztályos diákjai. A kirándulásra a “Határtalanul!” pályázat keretében kerül sor.


A Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola 30 diákja és 3 kísérő pedagógusa, köztük az iskola igazgatója vett részt egy magyarországi kiránduláson, a “Határtalanul!” pályázatnak köszönhetően.

Az öt nap alatt több városba is ellátogattak a diákok. Riporterünk élményeikről faggatta őket.

Ottlétük során nem csak kirándultak a diákok, a nemzeti összetartozás napján a szikszóiakkal együtt emlékeztek meg Trianonról.

Az ünnepi műsor részleteiről az egyik diák mesélt riporterünknek.Az iskola igazgatója elmondta, hogy az ehhez hasonló tanulmányi kirándulásokon mindig szívesen vesznek részt a diákok, ugyanis ezáltal kapcsolatokat építhetnek ki és persze olyan városokba, olyan épületekbe juthatnak el, ahová másként nem lenne lehetőségük.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső