Díszpolgárrá választották Korond polgármesterét

Írta:  2017. máj. 25., csütörtök 10:24

Kiskunfélegyházán a Városalapítók Hete alkalmából szervezett ünnepi képviselő testületi ülésen, május 21-én adták át a város kitüntetéseit. A rendezvényen a képviselő-testület tagjai mellett jelen voltak a kiskun kapitányok, a kistérségi településekről érkező vendégek, az egyházkerületek, a civil szervezetek, a testvérvárosi képviselők, Kiskunfélegyháza díszpolgárai és intézményvezetői. Az eseményen Korond községet is képviselték.

A kiskunfélegyházi Városalapítók Hete alkalmából megszervezett rendezvényen két napi rendi pont volt, a helyismereti vetélkedő eredményhirdetése és a városi kitüntetések átadása. Az ünnepi eseményen Kiskunfélegyháza polgármestere, Csányi József köszöntötte a vendégeket. „
Ünnepnapok nélkül az élet olyan, mint a hosszú utazás fogadók nélkül. Időről időre meg kell, hogy álljunk, és értékeljük munkánkat, fejlődésünket, eredményeinket. Nekünk, kiskunfélegyháziaknak, becses hagyományként és üzenetként marad meg az a 272 évvel ezelőtti nap, amikor 1745.május 24-én kihírdették gróf Pálfy János nádor jelenlétében a redempció törvényt, amellyel Mária Terézia visszaadta a nagy- és kiskunok, illetve a jászok 1702-ben elvett jogait. Ettől kezdve a kiskun terület ismét önálló szabad közigazgatási területté vált, amelynek Kiskunfélegyháza lett a székhelye. Városunk életében mindig is fontos volt a múlt, az elődök tisztelete és hogy az utódok emlékezzenek azokra, akiknek otthonunkat, városunkat, életünket köszönhetjük.” – fogalmazott az ünnep alkalmával a város első embere.
A köszöntőt követően díjazták a helyismereti vetélkedőn résztvevőket, majd sor került a városi kitüntetések átadására.


Katona Mihály Korond község polgármestere részére, Korond és Kiskunfélegyháza testvértelepülések két évtizedes testvérvárosi kapcsolatának aktív ápolásáért, a határon túli magyar nemzeti örökség lelkiismeretes őrzéséért „Kiskunfélegyháza Város Tiszteletbeli Polgára” kitüntető díját adományoz. - olvashatjuk azon az elismervényen, amelyet Kiskunfélegyháza polgármestere adott át Korond község elöljárójának.


Kiskunfélegyháza önkormányzatának kitüntetéseit Csányi József polgármester, Balla László és Rosta Ferenc alpolgármester adta át.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső