Képzőművészeti kiállítás Szovátán

Írta:  2017. máj. 24., szerda 10:14

Május 21-én a szovátai képzőművészek kiállítását is megtekinthették azok, akik a Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola évfordulós ünnepségén részt vettek. Az iskola sportcsarnokában 11 művész alkotásait nézhették meg az érdeklődők.

A Domokos Kázmér Óvoda, Gimnázium és Szakközépiskola fennállásának 60. évfordulóján egy képzőművészeti kiállítást is berendeztek az intézmény sportcsarnokában.
Nagy Miklós Kund elmondta, hogy Szováta fontos képzőművészeti központtá vált, így ez a tárlat még inkább emeli az iskola ünnepségének rangját.

A kiállításon Bocskay Vince, Fülöp Mária, Kusztos Endre, Kuti Dénes, Kuti Botond, Németh Attila, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Szőcs M. János, Szőcs M. Tímea és Vinczeffy László alkotásait tekinthették meg a jelenlévők.

A kiállítás csupán szombaton, azaz május 20-án volt látogatható, viszont két hét múlva az atyhai Kakasülő Galériában ezeket az alkotásokat is megtekinthetik az érdeklődők – tette hozzá Nagy Miklós Kund.
Az író reméli, hogy ezt a művészi potenciált, amivel Szováta rendelkezik majd azok a turisták is megismerhetik valamilyen módon, akik nyaranta vagy évente százával, ezrével megfordulnak a városban.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső