Parajd megszerezte 10. győzelmét

Írta:  2017. máj. 23., kedd 10:45

A Hargita megyei labdarúgó bajnokság 7. ligájának 22. fordulójában május 21-én Parajd hazai pályán fogadta Oklánd csapatát. A találkozót az alsósófalvi pályán játszották. A mérkőzés 4-3-as győzelemmel zárult Parajd javára.


Szép időben játszották tegnap a bajnokság 22. fordulóját a parajdi focisták. Az első játékrészben a kékben játszó hazaiak háromszor találtak be az ellenfél hálójába, két alkalommal Kalányos Ottó, egyszer pedig Ambrus Levente jóvoltából. Az ellenfél aztán szépített még az első félidőben. A második játékrészben sem unatkozott a közönség, ugyanis Ambrus még egyszer, a piros-fehérben játszó ellenfél pedig még kétszer szerzett találatot. A végeredmény 4-3 lett a parajdiak javára.


Ezzel a győzelemmel Parajd a 13-as tabella hetedik helyét erősítette meg, ugyanis az előtte egy ponttal álló Homoródszentpál is győzelmet aratott Kissolymos csapata ellen. Jövő vasárnap azaz május 28-án 11 órától sóvidéki rangadót láthatnak majd a szurkolók, ugyanis Alsósófalva – Parajd mérkőzésre kerül sor a bajnokság 23. fordulójában.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső