IX. Huszárakadémia

Írta:  2016. január 31., vasárnap 23:58

Idén január 23. és 24. között szervezték meg immár kilencedik alkalommal az erdélyi hagyományőrző huszárok elméleti és gyakorlati képzését a Huszárakadémiát. A Szovátán zajló kétnapos bentlakásos rendezvénynek a Teleki Oktatási Központ biztosított helyet. Az eseményen Pászka Lehel világrekorder lovas-íjász is jelen volt.


A Marosszéki Huszárok által szervezett szovátai Huszárakadémián közel 150 huszár tette tiszteletét, akik Erdély mintegy 16 településéről érkeztek. A nap a csapatok érkezésével és elszállásolásával kezdődött, majd közös csoportkép készítéséhez álltak össze a hagyományőrző huszárok. A megnyitó a himnuszok eléneklésével kezdődött, majd Kelemen Levente oklándi unitárius lelkipásztor áldását adta a IX. Huszárakadémiára. Miholcsa József alezredes nyitotta meg hivatalosan is az eseményt, aki szerint ez már nem csak huszárakadémia, hanem egyben történelmi konferencia is. Őt követte Székely Tibor a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség elnökének beszéde, aki a nemzeti mivoltunk megtartásáról beszélt, valamint néhány tanáccsal is ellátta a fiatalokat.
Az előadások előtt Kelemen Levente unitárius lelkipásztor nyilvánosan átadta Székely Tibor ezredesnek a Tiszteletbeli Székely díjat, majd Nagy József történész is köszöntötte az egybegyűlteket, és megköszönte a meghívott előadóknak, hogy elfogadták a meghívást. Elsőként a Magyarországról érkezett Dr. Ságvári György hadtörténész tartott előadást a „Magyar katonai viseletek a XIX. században, különös tekintettel a székely határőrségre” címmel.
Eközben egy a Huszárakadémiára a legtávolabbról érkezett
Kranzieritz Károly budapesti hadtörténész  az Osztrák-Magyar Monarchia huszárságának az alkalmazásáról beszélt a világháború első hónapjaiban. Az előadást követően egy ebéddel egybekötött szünet várta a hagyományőrző huszárokat, majd a négy órától ismét az előadóké volt a főszerep. Ekkor  Ézsaiás Vencel huszárőrnagy a tisztelgést, jelentést, parancsok kiadását és alaki gyakorlatokat mutatta  be a közönségnek, ezeket a huszárok ki is próbálták.
Nagy József és Dr. Csikány Tamás hadtörténészek szintén tartottak előadást „Székelyföld, mint hadszíntér” és „Erdélyi huszárok napóleoni háborúkban” címmel.
A nap végén közös vacsorával zárták a Huszárakadémia első napját, ezt követően a szervezők későig tartó zenés mulatsággal kedveskedtek a jelenlevőknek. Zenészek és huszárok együtt daloltak, fergeteges hangulatot teremtve.  A Huszárakadémia második, egyben záró napját egy ökumenikus istentisztelettel kezdték a résztvevők, majd Ézsaiás Vencel az előadásában mondottakat ismét összefoglalta, a gyakorlatba is szemléltetve a jelen levő huszárok számára.
A bemutató után, ahol nem csak a helyes testtartást, hanem a ló megfelelő irányítását is megtanították, stábunk a huszárőrnaggyal beszélgetett.
A IX. Huszárakadémia egy várt és értékelt meghívottja, aki a vasárnap délelőtti lovas gyakorlati oktatásnál is hasznos tanáccsokkal látta el a közönséget Pászka Lehel kétszeres világcsúcstartó lovas-íjász volt. Lehel először 2014-ben, majd 2015-ben is világrekordot állított fel. Tavaly négyszáz méteres távon vágtázva több mint huszonöt méteres távolságból és másfél méter magasságból, kihelyezett céltáblákra lőtt, miközben a lovon semmilyen felszerelés nem volt és mindezt 37,34 másodperc alatt teljesítette.
Az elméleti és gyakorlati előadások után  ebéddel zárták az események sorát. Ekkor sikerült egy gyergyószentmiklósi huszárral is beszélgetnünk, aki feltünt stábunknak Bethlen Gábor korabeli egyenruháájában.
A kétnapos képzés során több előadó is hangsúlyozta, hogy egy hagyományőrző huszár, akkor válik igazán huszárrá és hagyományőrzővé, amikor helyesen és szépen beszéli anyanyelvét, ismeri a saját kultúrájának népzenéjét és néptáncát, valamint tisztességgel és becsülettel tovább adni igyekszik ennek hagyományait.

IX. Huszárakadémia

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső