Tanulj tovább Dániában!

Írta:  2013. november 08., péntek 14:20
Dániai továbbtanulási lehetőségekről kaptak információt szerdán a Domokos Kázmér Gimnázium és Szakközépiskola végzős diákjai.
A tájékoztatót a „Dániai továbbtanulás” nevű program egyik romániai képviselője tartotta.A projekt 2007-ben indult, ekkor egy dán főiskolát képviselve. Az évek során egyre több intézmény csatlakozott, mára már 13 dán és 1 holland intézményt képvisel a szervezet. A „Dániai továbbtanulás” csapata iskolai tájékoztatók és személyes tanácsadás keretében hasznos információkkal látja azokat a végzős diákokat, akik külföldön szeretnék folytatni tanulmányaikat. A diákok válogathatnak turizmus-vendéglátás, marketing, divattervezés, bio-kémia szakirányok közül, valamint különböző mérnöki és számítástechnikai képzések is a diákok rendelkezésére állnak. A jelentkezési határidő március 15, addig minden, a jelentkezéshez szükséges dokumentumot továbbítani kell a szervezet tagjainak.Néhány intézmény felvételi vizsgamunkát vagy némely esetben matematikai ismereteket igazoló dokumentumot is kér, viszont ezt előre jelzik a saját weboldalukon. A jelentkezésnél elsősorban nem a felvételi jegyek számítanak, hanem az angol nyelvtudás és a diák motiváltsága. Épp ezért az intézmények képviselői általában szerveznek egy skype-on keresztül zajló interjút a felvételiző diákkal. A dán főiskolákon megszerzett oklevél az összes, bolognai rendszerben megszerzett oklevélhez hasonlóan felhasználaható. A Dániába utazó diákoknak gyakran nehézséget jelent a lakáskeresés, mivel sok iskolának nincs kollégiuma, ugyanakkor az anyagi költségek fedezése is megterhelő lehet.
Az érdeklődő diákok a www.daniaitovabbtanulas.dk oldalon találnak hasznos információkat a képzésekről, lakás- és munkakereséssel kapcsolatosan, ugyanakkor a már ott tanuló diákok élménybeszámolóit is elolvashatják. Mára már térségünkben is egyre többet hangoztatják a külföldi továbbtanulás lehetőségét, sajnos itt még kevesen élnek vele.

Média

Új hozzászólás

A csillaggal (*) jelölt mezők kitöltése kötelező. A HTML kódok használata nem engedélyezett.

Kereső